Adatlap:

Lev Tolsztoj csodálatos, aranyos tündérmeséi kitörölhetetlen benyomást tesznek a gyerekekre. A kis olvasók és hallgatók nem mindennapi felfedezéseket tesznek az élő természetről, melyeket meseszerű formában kapnak. Ugyanakkor érdekesek olvasni és könnyen érthetőek. A jobb felfogás érdekében a szerző néhány korábban írt tündérmese később feldolgozásban is megjelent.

Ki az a Lev Tolsztoj?

Korának híres írója volt, és az is maradt ma is. Kiváló iskolai végzettsége volt, tudott idegen nyelveket, és szerette a komolyzenét. Sokat utazott Európa-szerte és szolgált a Kaukázusban.

Eredeti könyveit mindig nagy példányszámban adták ki. Remek regények és novellák, novellák és mesék – a megjelent művek listája ámulatba ejti a szerző irodalmi tehetségének gazdagságát. Írt szerelemről, háborúról, hősiességről és hazaszeretetről. Személyesen részt vett a katonai csatákban. Sok gyászt és teljes önmegtagadást láttam a katonákban és tisztekben. Gyakran keserűen beszélt nemcsak anyagi, hanem lelki szegénységéről is a parasztság. Az epikus és társadalmi munkáinak hátterében pedig egészen váratlanul jelentek meg csodálatos alkotásai gyerekeknek.

Miért kezdett el gyerekeknek írni?

Tolsztoj gróf sok jótékonysági munkát végzett. Birtokán szabadiskolát nyitott a parasztok számára. A gyerekeknek való írás iránti vágy akkor támadt, amikor az első néhány szegény gyerek tanulni jött. Tolsztoj tündérmeséket kezdett írni, hogy megnyissa a körülöttük lévő világot, hogy egyszerű nyelven megtanítsa nekik azt, amit ma természettörténetnek neveznek.

Miért szeretik manapság az írót?

Annyira jól sikerült, hogy már most is, egy teljesen más generáció gyermekei élvezik a 19. századi alkotásokat, tanulva a szeretetet és a kedvességet a minket körülvevő világ és az állatok iránt. Mint minden irodalomban, Lev Tolsztoj a mesékben is tehetséges volt, és olvasói szeretik.

Lev Nikolaevich Tolsztoj nemcsak felnőtteknek, hanem gyerekeknek szóló művek szerzője is. A fiatal olvasók kedvelik a híres prózaíró történeteit, meséit és tündérmeséit. Tolsztoj gyerekeknek szóló művei szeretetre, kedvességre, bátorságra, igazságosságra és találékonyságra tanítanak.

Tündérmesék kicsiknek

Ezeket a műveket szüleik felolvashatják a gyerekeknek. Egy 3-5 éves gyereket érdekelni fog a mesék hőseivel való találkozás. Amikor a gyerekek megtanulják betűket szavakká összerakni, önállóan is olvashatják és tanulmányozhatják Tolsztoj gyerekeknek szóló műveit.

A „Három medve” című mese egy Mása lány történetét meséli el, aki eltévedt az erdőben. Rábukkant egy házra, és bement abba. Az asztal meg volt terítve, 3 különböző méretű tál volt rajta. Mása megkóstolta a levest, először két nagyból, majd megette az egész levest, amit egy kis tányérba öntöttek. Aztán leült a székre, és az ágyon aludt, amely a székhez és a tányérhoz hasonlóan Mishutkáé volt. Amikor szülőmedvéivel hazatért és mindezt látta, el akarta kapni a lányt, de az kiugrott az ablakon és elszaladt.

A gyerekeket Tolsztoj más gyerekeknek szóló, mese formájában írt művei is érdekelni fogják.

Történetek-voltak

Nagyobb gyerekek számára hasznos, ha elolvassák Tolsztoj novella formátumban írt gyermekműveit, például egy fiúról, aki nagyon akart tanulni, de az anyja nem engedte el.

A "Philippok" történet ezzel kezdődik. De a fiú Philip egyszer kérés nélkül elment az iskolába, amikor egyedül maradt otthon a nagymamával. Az osztályterembe lépve először megijedt, de aztán összeszedte magát, és válaszolt a tanár kérdéseire. A tanár megígérte a gyereknek, hogy megkéri az anyját, engedje meg Filippkának, hogy iskolába járjon. A fiú így akart tanulni. Elvégre valami újat tanulni olyan érdekes!

Tolsztoj egy másik kicsi és jó emberről írt. Lev Nikolaevich gyerekeknek írt alkotásai közé tartozik a „The Foundling” című történet. Ebből megtudunk Masha lányról, aki egy babát fedezett fel a háza küszöbén. A lány kedves volt, és inni adott a leletnek. Édesanyja a főnöknek akarta adni a babát, mivel a családjuk szegény volt, de Masha azt mondta, hogy a lelet nem evett sokat, és ő maga gondoskodik róla. A lány betartotta a szavát, bepelenkázta, etette, lefektette a babát.

A következő történet az előzőhöz hasonlóan valós eseményeken alapul. Úgy hívják, hogy "tehén". A mű az özvegy Maryáról, hat gyermekéről és egy tehénről mesél.

Tolsztoj, tanulságos formában készült művek gyerekeknek

Miután elolvasta a „Kő” című történetet, ismét meg van győződve arról, hogy nem szabad, azaz sokáig haragot táplálnia valakire. Végül is ez egy pusztító érzés.

A történetben egy szegény ember szó szerint követ hordott a keblében. Egyszer régen egy gazdag ember ahelyett, hogy segített volna, rádobta ezt a macskakövet a szegényre. Amikor a gazdag ember élete drámaian megváltozott, börtönbe került, a szegény ember kővel akarta megdobni, amit megmentett, de a harag már rég elmúlt, és szánalom váltotta fel.

Ugyanezt az érzést tapasztalod, amikor olvasod a „Topol” című történetet. Az elbeszélés első személyben szól. A szerző segítőivel együtt fiatal nyárfákat akart kivágni. Ezek egy öreg fa hajtásai voltak. A férfi azt hitte, hogy ez megkönnyíti az életét, de minden másképp alakult. A nyár kiszáradt, és ezért új fákat szült. Az öreg fa elpusztult, a munkások pedig elpusztították az új hajtásokat.

Mesék

Nem mindenki tudja, hogy Lev Tolsztoj gyerekeknek szóló művei nemcsak mesék, novellák, hanem prózában írt mesék is.

Például: "A hangya és a galamb". A mese elolvasása után a gyerekek arra a következtetésre jutnak, hogy a jó cselekedetek jó cselekedetekhez vezetnek cserébe.

A hangya beleesett a vízbe, és megfulladni kezdett, a galamb odadobott neki egy gallyat, amelyen keresztül szegény fickó ki tudott szállni. Egyszer egy vadász hálót állított egy galambnak, és éppen ki akarta csapni a csapdát, de ekkor egy hangya jött a madár segítségére. Megharapta a vadász lábát, zihált. Ekkor a galamb kiszállt a hálóból és elrepült.

Más tanulságos mesék is, amelyeket Lev Tolsztoj talált ki, szintén figyelmet érdemelnek. Az ebben a műfajban írt gyerekeknek szóló művek a következők:

• "Teknős és sas";
• "Egy kígyó feje és farka";
• "Az oroszlán és az egér";
• "Szamár és ló";
• "Oroszlán, medve és róka";
• "A béka és az oroszlán";
• – Az ökör és az öregasszony.

"Gyermekkor"

Az általános- és középiskolás korú diákoknak azt tanácsolhatjuk, hogy olvassák el L. N. Tolsztoj „Gyermekkor”, „Kamasz”, „Ifjúság” című trilógiájának első részét. Hasznos lesz tudniuk, hogyan éltek társaik, gazdag szülők gyermekei a XIX.

A történet azzal kezdődik, hogy találkozunk Nikolenka Artenyevvel, aki 10 éves. A fiút gyermekkora óta nevelték a jó modorra. És most, miután felébredt, megmosakodott, felöltözött, és Karl Ivanovics tanár elvitte őt és öccsét, hogy köszöntsék anyját. Teát töltött a nappaliban, majd a család reggelizett.

Lev Tolsztoj így jellemezte a reggeli jelenetet. A gyerekeknek szóló művek kedvességre és szeretetre tanítják a fiatal olvasókat, akárcsak ez a történet. A szerző leírja, hogy Nikolenka milyen érzéseket érzett szülei iránt - tiszta és őszinte szeretet. Ez a történet hasznos lesz a fiatal olvasók számára. A középiskolában a könyv folytatását fogják tanulmányozni - "Fiúság" és "Fiatalság".

Tolsztoj művei: lista

A novellákat nagyon gyorsan elolvassák. Íme néhány címe, amelyeket Lev Nikolaevich írt a gyerekeknek:

• "eszkimók";
• "Két elvtárs";
• "Bulka és a farkas";
• "Hogyan járnak a fák";
• "A lányok okosabbak az öregeknél";
• "Almafák";
• "Mágnes";
• "Lozina";
• "Két kereskedő";
• "Csont."

• "Gyertya";
• "Rossz levegő";
• "Káros levegő";
• "nyúl";
• "Szarvas".

Történetek állatokról

Tolsztojnak nagyon megható történetei vannak. A bátor fiúról a következő „Cica” című történetből tanulunk. Az egyik családban élt egy macska. Hirtelen eltűnt egy időre. Amikor a gyerekek – testvérpár – megtalálták, látták, hogy a macska cicákat szült. A srácok vettek egyet maguknak, és elkezdték gondoskodni a kis lényről - etették és itatták.

Egy nap elmentek sétálni, és magukkal vitték kedvencüket. De a gyerekek hamarosan megfeledkeztek róla. Csak arra emlékeztek, amikor a baba veszélyben volt - a vadászkutyák ugatva rohantak rá. A lány megijedt és elszaladt, a fiú pedig rohant, hogy megvédje a cicát. Letakarta a testével, és így megmentette a kutyáktól, akiket aztán a vadász elhívott.

Az "Elefánt" című történetben egy Indiában élő óriási állatról ismerkedünk meg. A tulajdonos rosszul bánt vele - alig enni adta, és sokat dolgozni kényszerítette. Egy napon az állat nem bírta az ilyen bánásmódot, és lábával rálépve összezúzta a férfit. Az elefánt az előző helyett egy fiút - annak fiát - választotta gazdájának.

Ezeket a tanulságos és érdekes történeteket írta a klasszikus. Ezek Lev Tolsztoj legjobb művei gyerekeknek. Segítenek a gyerekekben sok hasznos és fontos tulajdonságot elsajátítani, és megtanítják őket jobban látni és megérteni a körülöttük lévő világot.

A nagy orosz író, Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828–1910) nagyon szerette a gyerekeket, és még jobban szeretett velük beszélgetni.

Sok mesét, mesét, történetet és történetet ismert, amelyeket lelkesen mesélt a gyerekeknek. Saját unokái és parasztgyermekei egyaránt érdeklődve hallgatták.

Miután Yasnaya Polyanában iskolát nyitott a paraszti gyermekek számára, maga Lev Nikolaevich tanított ott.

Tankönyvet írt a kicsiknek, és "ABC-nek" nevezte. A szerző négy kötetből álló munkája „szép, rövid, egyszerű, és ami a legfontosabb, világos” volt, hogy a gyerekek érthessék.

Oroszlán és egér

Az oroszlán aludt. Az egér végigszaladt a testén. Felébredt és elkapta. Az egér elkezdte kérni, hogy engedje be; Azt mondta:

Ha beengedsz, jót teszek neked.

Az oroszlán nevetett, hogy az egér megígérte, hogy jót tesz vele, és elengedte.

Aztán a vadászok elkapták az oroszlánt, és kötéllel egy fához kötötték. Az egér meghallotta az oroszlán üvöltését, elszaladt, megrágta a kötelet és így szólt:

Emlékezz, nevettél, nem gondoltad, hogy jót tehetek neked, de most látod, néha jó az egérből származik.

Hogy elkapott egy zivatar az erdőben

Kicsi koromban kiküldtek az erdőbe gombászni.

Kiértem az erdőbe, gombát szedtem és haza akartam menni. Hirtelen besötétedett, esni kezdett az eső és mennydörgés.

Megijedtem és leültem egy nagy tölgyfa alá. A villám olyan erősen villant, hogy fájt a szemem, és becsuktam a szemem.

Valami recsegett-zörgött a fejem fölött; aztán valami a fejembe ütött.

Elestem és ott feküdtem, amíg elállt az eső.

Amikor felébredtem, fák csöpögtek az erdőben, madarak énekeltek és a nap játszott. Egy nagy tölgyfa kitört, a tuskóból füst jött ki. Tölgyfa titkok hevertek körülöttem.

A ruhám teljesen nedves volt, és a testemhez tapadt; volt egy dudor a fejemen és kicsit fájt.

Megtaláltam a kalapomat, elvettem a gombát és hazaszaladtam.

Nem volt otthon senki, kivettem az asztalról egy kis kenyeret és felmásztam a tűzhelyre.

Amikor felébredtem, láttam a tűzhelyről, hogy a gombám megsült, az asztalra került és már fogyasztható is.

Kiabáltam: Mit eszel nélkülem? Azt mondják: "Miért alszol? Menj gyorsan és egyél."

Veréb és fecskék

Egyszer az udvaron álltam, és egy fecskefészket néztem a tető alatt. Mindkét fecske elrepült előttem, és a fészek üresen maradt.

Amíg távol voltak, egy veréb kirepült a tetőről, felugrott a fészekre, körülnézett, szárnyait csapkodta és beugrott a fészekbe; majd kidugta a fejét és ciripelt.

Nem sokkal ezután egy fecske repült a fészekbe. Bedugta a fejét a fészekbe, de amint meglátta a vendéget, nyikorgott, helyére verte a szárnyait és elrepült.

Sparrow ült és csiripelt.

Hirtelen berepült egy fecskecsorda: minden fecske felrepült a fészekbe - mintha a verebet nézné, és újra elrepült.

A veréb nem volt szégyenlős, elfordította a fejét és csicseregött.

A fecskék ismét felrepültek a fészekbe, csináltak valamit, és megint elrepültek.

Nem hiába repültek fel a fecskék: mindegyik piszkot hordott a csőrükben, és apránként betakarták a fészek lyukat.

A fecskék megint elrepültek és újra jöttek, és egyre jobban beborították a fészket, és a lyuk egyre szorosabb lett.

Eleinte a veréb nyaka látszott, aztán csak a feje, aztán az orra, aztán semmi sem lett látható; A fecskék teljesen betakarták a fészekben, elrepültek, és fütyülve körözni kezdtek a ház körül.

Két elvtárs

Két elvtárs sétált az erdőben, és egy medve ugrott ki nekik.

Az egyik futott, felmászott egy fára és elrejtőzött, míg a másik az úton maradt. Nem volt mit tennie – a földre rogyott, és halottnak tettette magát.

A medve odajött hozzá, és szippantani kezdett: elállt a lélegzete.

A medve megszagolta az arcát, azt hitte, meghalt, és elment.

Amikor a medve elment, lemászott a fáról és nevetett.

Nos, azt mondja, a medve a füledbe beszélt?

És azt mondta nekem, hogy rossz emberek azok, akik veszélyben menekülnek bajtársaik elől.

Hazug

A fiú a bárányt őrizte, és mintha farkast látott volna, kiabálni kezdett:

Segítség, farkas! Farkas!

A férfiak futva látták: ez nem igaz. Amikor ezt kétszer-háromszor megtette, előfordult, hogy egy farkas futott el. A fiú kiabálni kezdett:

Gyere ide, gyere gyorsan, farkas!

A férfiak azt hitték, hogy ismét becsap, mint mindig – nem hallgattak rá. A farkas látja, hogy nincs mitől félni: az egész csordát a szabadban lemészárolta.

Vadász és fürj

Egy fürj beleakadt egy vadász hálójába, és kérni kezdte a vadászt, hogy engedje el.

Csak engedj el – mondja –, ki foglak szolgálni. Más fürjeket csábítok a hálóba.

Nos, a fürj – mondta a vadász –, úgysem engedte volna be, és most még inkább. Megfordítom a fejem, hogy át akarom adni a saját embereidet.

Lány és a gomba

Két lány gombával sétált hazafelé.

Át kellett kelniük a vasúton.

Azt hitték, messze van az autó, ezért felmásztak a töltésen, és átsétáltak a síneken.

Hirtelen egy autó zajt hallatott. Az idősebb lány visszarohant, a fiatalabb lány pedig átszaladt az úton.

Az idősebb lány odakiáltott a húgának: „Ne menj vissza!”

De a kocsi olyan közel volt, és olyan nagy zajt csapott, hogy a kisebbik lány nem hallotta; azt hitte, azt mondják neki, hogy meneküljön vissza. Visszarohant a síneken, megbotlott, ledobta a gombát, és elkezdte szedegetni.

Az autó már közel volt, és a sofőr fütyült, ahogy csak tudott.

A nagyobbik lány felkiáltott: „Dobd el a gombát!”, a kislány pedig arra gondolt, hogy gombászni mondják, és végigkúszott az úton.

A sofőr nem tudta tartani az autókat. Fütyült, ahogy csak tudott, és belerohant a lányba.

Az idősebb lány sikoltozott és sírt. Az összes utas a kocsik ablakából nézett, a kalauz pedig a vonat végéhez szaladt, hogy megnézze, mi történt a lánnyal.

Amikor a vonat elhaladt, mindenki látta, hogy a lány fejjel lefelé fekszik a sínek között, és nem mozdul.

Aztán, amikor a vonat már messze járt, a lány felkapta a fejét, térdre ugrott, gombát szedett és a nővéréhez rohant.

Öreg nagypapa és unokája

(Mese)

A nagyapa nagyon öreg lett. A lába nem járt, a szeme nem látott, a füle nem hallott, nem volt foga. És amikor evett, visszafelé folyt a szájából.

A fia és a menye nem ültette le az asztalhoz, és hagyta, hogy a tűzhely mellett vacsorázzon. Egy csészében hoztak neki ebédet. El akarta mozdítani, de leejtette és eltörte.

A meny szidni kezdte az öreget, amiért mindent tönkretett a házban, és poharakat tört össze, és azt mondta, most egy medencében ad neki vacsorát.

Az öreg csak sóhajtott, és nem szólt semmit.

Egyszer egy férj és feleség otthon ülnek, és nézik - kisfiuk a padlón játszik deszkákkal - dolgozik valamin.

Az apa megkérdezte: „Mit csinálsz, Misha?” És Misha azt mondta: „Én, apám, készítem a kádat. Amikor te és az anyád túl öregek vagytok ahhoz, hogy etessenek ebből a kádból."

A férj és a feleség egymásra néztek, és sírni kezdtek.

Szégyellték magukat, hogy ennyire megbántották az öreget; és onnantól kezdve elkezdték leültetni az asztalhoz és vigyázni rá.

Kisegér

Az egér kiment sétálni. Körbejárta az udvart, és visszajött az anyjához.

Nos, anya, láttam két állatot. Az egyik ijesztő, a másik kedves.

Anya megkérdezte:

Mondd, milyen állatok ezek?

Az egér azt mondta:

Az egyik félelmetes - a lába fekete, a taréja vörös, a szeme kiálló, az orra beakadt. Amikor elmentem mellette, kinyitotta a száját, felemelte a lábát, és olyan hangosan sikoltozni kezdett, hogy a félelemtől nem tettem. tudja, hova kell mennie.

Ez egy kakas, mondta a vén egér, nem bánt senkit, ne félj tőle. Nos, mi van a másik állattal?

A másik a napon feküdt és melegedett, a nyaka fehér volt, a lábai szürkék és simaak, fehér mellkasát nyalogatta és kissé mozgatta a farkát, engem nézett.

Az öreg egér azt mondta:

Hülye, hülye vagy. Végül is maga a macska.

Két srác

Két férfi vezetett: az egyik a városba, a másik a városból.

Megütötték egymást a szánnal. Az egyik kiált:

Add az utat, gyorsan el kell jutnom a városba.

A másik pedig kiabál:

Add meg az utat. Hamarosan haza kell mennem.

A harmadik pedig látta, és így szólt:

Akinek gyorsan kell, tegye vissza.

Szegény ember és gazdag ember

Egy házban laktak: az emeleten egy gazdag úr, lent egy szegény szabó.

A szabó munka közben folyamatosan dalokat énekelt, és megzavarta a mester álmát.

A mester egy zsák pénzt adott a szabónak, hogy ne énekeljen.

A szabó meggazdagodott, és biztonságban tartotta a pénzét, de énekelni már nem kezdett.

És unatkozni kezdett. Elvette a pénzt, visszavitte a mesterhez, és így szólt:

Vedd vissza a pénzed, és hadd énekeljem a dalokat. És akkor rám tört a melankólia.

Lev Nyikolajevics Tolsztoj, történetek, mesék és mesék prózában gyerekeknek. A gyűjtemény nemcsak Lev Tolsztoj „Kosztocska”, „Cica”, „Bulka” történeteit tartalmazza, hanem olyan ritka alkotásokat is, mint „Bánj mindenkivel kedvesen”, „Ne kínozd az állatokat”, „Ne légy lusta” ”, „A fiú és apa” és még sokan mások.

Csukló és kancsó

Galka inni akart. Az udvaron volt egy kancsó víz, és a kancsónak csak az alján volt víz.
Jackdaw elérhetetlen volt.
Kavicsokat kezdett dobálni a kancsóba, és annyit tett hozzá, hogy a víz magasabb lett, és meg lehetett inni.

Patkányok és tojás

Két patkány talált egy tojást. Meg akarták osztani és megenni; de látnak egy varjút repülni és el akar venni egy tojást.
A patkányok azon kezdtek gondolkodni, hogyan lopjanak el egy tojást egy varjútól. Visz? - ne ragadd meg; tekercs? - el lehet törni.
A patkányok pedig így döntöttek: az egyik a hátára feküdt, a mancsával megragadta a tojást, a másik pedig a farkánál fogva vitte, és mint a szánon, a padló alá húzta a tojást.

Bogár

Bogár egy csontot vitt át a hídon. Nézd, az árnyéka a vízben van.
A Bogárnak feltűnt, hogy nem árnyék van a vízben, hanem egy Bogár és egy csont.
Elengedte a csontját, és elvette. Azt nem vette el, de az övé a fenékre süllyedt.

Farkas és kecske

A farkas látja, hogy egy kecske legelészik egy kőhegyen, és nem tud a közelébe férkőzni; Azt mondja neki: „Menj lefelé: itt síkabb a hely, és sokkal édesebb a fű az etetésnél.”
A Kecske pedig azt mondja: „Te, farkas, nem ezért szólítasz le: nem az enyémért aggódsz, hanem a saját ételedért.”

Egér, macska és kakas

Az egér kiment sétálni. Körbejárta az udvart, és visszajött az anyjához.
– Nos, anyám, láttam két állatot. Az egyik félelmetes, a másik kedves.”
Az anya azt mondta: "Mondd csak, miféle állatok ezek?"
Az egér így szólt: „Van egy ijesztő, így járkál az udvaron: a lába fekete, a címere piros, a szeme kidülledt, az orra horgas. Amikor elmentem mellette, kinyitotta a száját, felemelte a lábát, és olyan hangosan sikoltozni kezdett, hogy nem tudtam, merre induljak a félelemtől!
– Ez egy kakas – mondta az öreg egér. - Nem árt senkinek, ne félj tőle. Nos, mi van a másik állattal?
- A másik a napon feküdt és melegedett. A nyaka fehér, a lábai szürkék, simaak, megnyalja fehér mellkasát és kissé mozgatja a farkát, engem néz.
Az öreg egér azt mondta: „Bolond vagy, bolond vagy. Végül is ez maga a macska."

Cica

Voltak testvérek - Vasya és Katya; és volt egy macskájuk. Tavasszal a macska eltűnt. A gyerekek mindenhol keresték, de nem találták.

Egy nap az istálló közelében játszottak, és hallották, hogy valaki vékony hangon nyávog a fejük felett. Vasya felmászott a létrán az istálló teteje alatt. Katya pedig felállt, és tovább kérdezte:

- Megtalált? Megtalált?

De Vasya nem válaszolt neki. Végül Vasya rákiáltott:

- Megtalált! A macskánk... és vannak cicái; Olyan csodálatos; gyere ide gyorsan.

Katya hazaszaladt, kivett tejet és elvitte a macskának.

Öt cica volt. Amikor egy kicsit megnőttek, és elkezdtek kimászni a sarok alól, ahol kikeltek, a gyerekek kiválasztottak egy szürke, fehér mancsú cicát, és bevitték a házba. Az anya az összes többi cicát odaadta, de ezt a gyerekekre hagyta. A gyerekek etették, játszottak vele és ágyba vitték.

Egy nap a gyerekek elmentek játszani az úton, és magukkal vittek egy cicát.

A szél mozgatta a szalmát az úton, a cica pedig a szalmával játszott, a gyerekek pedig örültek neki. Aztán sóskát találtak az út mellett, elmentek gyűjteni, és megfeledkeztek a cicáról.

Hirtelen valaki hangosan kiabálását hallották:

"Vissza vissza!" - és látták, hogy a vadász vágtat, és előtte két kutya látott egy cicát, és meg akarták fogni. És a cica hülye, ahelyett, hogy futott volna, leült a földre, meggörnyedt és a kutyákra nézett.

Katya megijedt a kutyáktól, sikoltozott és elfutott előlük. Vasya pedig, ahogy tudott, a cica felé rohant, és a kutyákkal egy időben odaszaladtak hozzá.

A kutyák meg akarták ragadni a cicát, de Vasya hassal a cicára esett, és elzárta a kutyák elől.

A vadász felpattant és elhajtotta a kutyákat, Vasya pedig hazahozta a cicát, és soha többé nem vitte magával a mezőre.

Öreg ember és az almafák

Az öreg almafát ültetett. Azt mondták neki: „Miért van szüksége almafára? Sokáig fog várni ezekről az almafákról a gyümölcsre, és nem eszik róluk almát." Az öreg azt mondta: "Én nem eszem, mások esznek, megköszönik."

Fiú és apa (Az igazság a legdrágább)

A fiú játszott, és véletlenül eltört egy drága poharat.
Senki sem látta.
Az apa odajött és megkérdezte:
- Ki törte meg?
A fiú megrázkódott a félelemtől, és így szólt:
- Én.
Apa mondta:
- Köszönöm, hogy megmondtad az igazat.

Ne kínozzon állatokat (Varya és Chizh)

Varyának volt a bőre. A szijszi ketrecben élt, és soha nem énekelt.
Varya odajött a siklóhoz. "Itt az ideje, hogy énekelj, kis szijszi."
"Engedj szabadon, a szabadságban egész nap énekelek."

Ne légy lusta

Két férfi volt - Péter és Iván, együtt kaszálták a rétet. Másnap reggel Péter eljött a családjával, és elkezdte takarítani a rétjét. A nap forró volt, és a fű száraz; Estére széna volt.
De Iván nem ment takarítani, hanem otthon maradt. A harmadik napon Péter hazavitte a szénát, Iván pedig éppen evezésre készült.
Estére elkezdett esni az eső. Péternek volt szénája, de Ivánnak minden füve elkorhadt.

Ne vegye erőszakkal

Petyának és Misának volt egy lova. Vitatkozni kezdtek: kinek a lova?
Elkezdték tépni egymás lovait.
- Add ide, lovam! - Nem, add ide, a ló nem a tiéd, hanem az enyém!
Jött az anya, elvitte a lovat, és a ló nem lett senkié.

Ne egyél túl

Az egér rágta a padlót, és volt egy rés. Az egér bement a résbe, és sok élelmet talált. Az egér mohó volt és annyit evett, hogy tele lett a hasa. Amikor nappal lett, az egér hazament, de annyira tele volt a hasa, hogy nem fért át a repedésen.

Bánj mindenkivel kedvesen

A mókus ágról ágra ugrált, és egyenesen az álmos farkasra esett. A farkas felugrott és meg akarta enni. A mókus kérni kezdett: "Engedj el." A farkas azt mondta: „Rendben, beengedlek, csak mondd el, miért vagytok ilyen vidámak, mókusok? Mindig unatkozom, de rád nézek, ott fent vagy, játszol és ugrálsz." A mókus így szólt: "Először hadd menjek a fához, és onnantól megmondom, különben félek tőled." A farkas elengedte, a mókus felment egy fára, és onnan azt mondta: „Unatkozik, mert dühös vagy. A harag égeti a szívedet. Mi pedig vidámak vagyunk, mert kedvesek vagyunk, és nem ártunk senkinek.”

Tiszteld az öregeket

A nagymamának volt egy unokája; Azelőtt az unoka édes volt és még aludt, a nagymama pedig maga sütött kenyeret, söpörte a kunyhót, mosott, varrt, fonott és szőtt az unokájának; aztán a nagymama megöregedett, lefeküdt a tűzhelyre és tovább aludt. Az unoka pedig sütött, mosott, varrt, szőtt és fonott a nagymamának.

Hogyan beszélt a nagynéném arról, hogyan tanult meg varrni

Hatéves koromban megkértem anyámat, hogy engedjen varrni. Azt mondta: "Még kicsi vagy, csak az ujjaidat szúrod"; és tovább zaklattam. Anya kivett egy piros papírt a ládából, és nekem adta; majd befűzött egy piros cérnát a tűbe, és megmutatta, hogyan kell tartani. Elkezdtem varrni, de még varrni sem tudtam; az egyik öltés nagy volt, a másik pedig a szélét találta el, és áttört. Aztán megszúrtam az ujjamat, és próbáltam nem sírni, de anyám megkérdezte: „Mit csinálsz?” - Nem tudtam ellenállni és sírtam. Aztán anyám azt mondta, hogy menjek játszani.

Amikor lefeküdtem, folyton öltéseket képzeltem: folyton azon gondolkodtam, hogyan tanulhatnék meg gyorsan varrni, és olyan nehéznek tűnt számomra, hogy soha nem fogok megtanulni. És most felnőttem, és nem emlékszem, hogyan tanultam meg varrni; és amikor megtanítom a lányomat varrni, meglepődök, mennyire nem bírja a tűt.

Bulka (tiszt története)

arcom volt. Bulkának hívták. Teljesen fekete volt, csak az elülső mancsainak hegye volt fehér.

Az alsó állkapocs minden arcon hosszabb, mint a felső, és a felső fogak túlnyúlnak az alsókon; de Bulka alsó állkapcsa annyira előrenyúlt, hogy az alsó és a felső fogak közé ujjat lehetett tenni.Bulka arca széles volt; a szemek nagyok, feketék és fényesek; és fehér fogak és agyarak mindig kilógtak. Úgy nézett ki, mint egy feketemoor. Bulka csendes volt és nem harapott, de nagyon erős és kitartó. Ha belekapaszkodott valamibe, összeszorította a fogát, lógott, mint egy rongy, és mint egy kullancs, nem lehetett letépni.

Egyszer hagyták, hogy megtámadjon egy medvét, ő pedig megragadta a medve fülét, és úgy lógott, mint egy pióca. A medve megverte a mancsával, magához szorította, egyik oldalról a másikra dobta, de nem tudta elszakítani, és a fejére esett, hogy összetörje Bulkát; de Bulka addig tartotta magát, amíg hideg vizet öntöttek rá.

Kölyökkutyának vettem és magam neveltem fel. Amikor a Kaukázusba mentem szolgálni, nem akartam elvinni, csendben otthagytam, és elrendeltem, hogy zárják be. Az első állomáson éppen egy másik átszállóállomásra készültem, amikor hirtelen megláttam, hogy valami fekete és fényes gurul az úton. Bulka volt a rézgallérjában. Teljes sebességgel repült az állomás felé. Felém rohant, megnyalta a kezem és elnyúlt az árnyékban a kocsi alatt. A nyelve az egész tenyerét kinyújtotta. Ezután visszahúzta, nyálka nyelte, majd ismét az egész tenyeréig kinyújtotta. Sietett, nem volt ideje levegőt venni, az oldala ugrált. Egyik oldalról a másikra fordult, és a farkával megkopogtatta a földet.

Később tudtam meg, hogy utánam áttörte a keretet, kiugrott az ablakon, majd nyomomban végigszáguldott az úton, és így lovagolt húsz mérföldet a hőségben.

Milton és Bulka (történet)

Szereztem magamnak egy mutogatós kutyát fácánoknak. Ezt a kutyát Miltonnak hívták: magas volt, vékony, pettyes szürke, hosszú szárnyakkal és fülekkel, valamint nagyon erős és okos. Nem veszekedtek Bulkával. Soha egyetlen kutya sem csattant fel Bulkára. Néha csak a fogait mutatta, a kutyák pedig behúzták a farkukat, és eltávolodtak. Egy nap elmentem Miltonnal fácánt vásárolni. Hirtelen Bulka utánam szaladt az erdőbe. El akartam kergetni, de nem tudtam. És hosszú volt az út haza, hogy elvigyem. Azt hittem, nem fog zavarni, és továbbmentem; de amint Milton fácánszagot érzett a fűben, és nézegetni kezdett, Bulka előrerohant, és minden irányba turkálni kezdett. Milton előtt megpróbált fácánt nevelni. Hallott valamit a fűben, ugrált, forgott: de az ösztönei rosszak voltak, és nem találta egyedül a nyomot, hanem Miltonra nézett, és odaszaladt, amerre Milton ment. Amint Milton elindul az ösvényen, Bulka előreszalad. Felidéztem Bulkát, megvertem, de nem tudtam vele mit kezdeni. Amint Milton keresni kezdett, előrerohant, és beleavatkozott. Haza akartam menni, mert azt hittem, hogy tönkrement a vadászatom, de Milton nálam jobban kitalálta, hogyan csalja meg Bulkát. Ezt tette: amint Bulka elébe fut, Milton elhagyja a nyomot, a másik irányba fordul, és úgy tesz, mintha nézne. Bulka oda fog rohanni, ahová Milton mutatott, Milton pedig visszanéz rám, integet a farkával, és ismét követi az igazi nyomot. Bulka ismét Miltonhoz rohan, előre fut, és Milton ismét szándékosan tíz lépést tesz oldalra, megtéveszti Bulkát, és ismét egyenesen vezet. Így hát az egész vadászat során becsapta Bulkát, és nem hagyta, hogy elrontsa a dolgot.

Cápa (történet)

Hajónk Afrika partjainál horgonyzott. Gyönyörű nap volt, friss szél fújt a tenger felől; de estére megváltozott az idő: fülledt lett, és mintha egy felfűtött kályháról áradt volna be felénk a szaharai sivatag forró levegője.

Naplemente előtt a kapitány kijött a fedélzetre, felkiáltott: „Ússz!” – és egy perc alatt a tengerészek a vízbe ugrottak, a vitorlát a vízbe eresztették, megkötötték és megfürödtek a vitorlában.

Két fiú volt velünk a hajón. A fiúk ugrottak először a vízbe, de beszorultak a vitorlába, úgy döntöttek, hogy a nyílt tengeren versenyeznek egymással.

Mindketten, mint a gyíkok, elnyúltak a vízben, és minden erejükkel arra a helyre úsztak, ahol egy hordó volt a horgony fölött.

Az egyik fiú először megelőzte barátját, de aztán lemaradt. A fiú apja, egy öreg tüzér, a fedélzeten állt és csodálta fiát. Amikor a fiú kezdett lemaradni, az apa így kiáltott neki: „Ne add el! tolja magát!"

Hirtelen valaki felkiáltott a fedélzetről: „Cápa!” - és mindannyian láttuk egy tengeri szörny hátát a vízben.

A cápa egyenesen a fiúk felé úszott.

Vissza! vissza! Gyere vissza! cápa! - kiáltotta a tüzér. De a srácok nem hallották, úsztak tovább, nevetve és még vidámabban és hangosabban kiabáltak, mint korábban.

A tüzér sápadt, mint a lepedő, mozdulatlanul nézett a gyerekekre.

A matrózok leeresztették a csónakot, belerohantak és evezőiket meghajlítva, ahogy csak tudtak, rohantak a fiúk felé; de még mindig messze voltak tőlük, amikor a cápa nem volt távolabb 20 lépésnél.

A fiúk először nem hallották, mit kiabálnak, és nem látták a cápát; de aztán az egyikük hátranézett, és mindannyian magas hangú visítást hallottunk, és a fiúk különböző irányokba úsztak.

Ez a visítás mintha felébresztette volna a tüzért. Felugrott és a fegyverek felé rohant. Megfordította a csomagtartóját, lefeküdt az ágyú mellé, célzott és elvette a biztosítékot.

Mindannyian, akárhányan voltunk a hajón, megdermedtünk a félelemtől, és vártuk, mi fog történni.

Lövés dördült, és láttuk, hogy a tüzér az ágyú közelébe esett, és kezével eltakarta az arcát. Nem láttuk, mi történt a cápával és a fiúkkal, mert egy percre a füst eltakarta a szemünket.

De amikor a füst eloszlott a víz felett, először halk moraj hallatszott minden oldalról, majd ez a zúgás erősödött, végül hangos, örömteli kiáltás hallatszott minden oldalról.

Az öreg tüzér kinyitotta az arcát, felállt, és a tengerre nézett.

Egy döglött cápa sárga hasa himbálózott a hullámokon. Néhány perc múlva a csónak elhajózott a fiúkhoz, és a hajóhoz vitte őket.

Oroszlán és kutya (igaz)

Illusztráció: Nastya Aksenova

Londonban vadállatokat mutattak be, a megtekintéshez pénzt vagy kutyákat és macskákat vittek a vadállatok etetésére.

Egy férfi meg akarta nézni az állatokat: megfogott egy kiskutyát az utcán, és bevitte a menazsériába. Beengedték nézni, de elvitték a kis kutyát és egy ketrecbe dobták egy oroszlánnal, hogy megegyék.

A kutya felhúzta a farkát, és benyomta magát a ketrec sarkába. Az oroszlán odalépett hozzá, és megszagolta.

A kutya a hátára feküdt, felemelte a mancsát és csóválni kezdte a farkát.

Az oroszlán megérintette a mancsával, és megfordította.

A kutya felugrott, és hátsó lábaira állt az oroszlán elé.

Az oroszlán a kutyára nézett, egyik oldalról a másikra fordította a fejét, és nem érintette meg.

Amikor a tulajdonos húst dobott az oroszlánnak, az oroszlán letépett egy darabot, és a kutyának hagyta.

Este, amikor az oroszlán lefeküdt, a kutya lefeküdt mellé, és a mancsára tette a fejét.

Azóta a kutya egy ketrecben élt az oroszlánnal, az oroszlán nem nyúlt hozzá, evett, aludt vele, és néha játszott vele.

Egy napon a mester bejött a menazsériába, és felismerte a kutyáját; azt mondta, hogy a kutya az övé, és megkérte a menazséria gazdáját, hogy adja át neki. A gazdi vissza akarta adni, de amint hívni kezdték a kutyát, hogy vegye ki a ketrecből, az oroszlán sörte és morgott.

Tehát az oroszlán és a kutya egy egész évig élt ugyanabban a ketrecben.

Egy évvel később a kutya megbetegedett és meghalt. Az oroszlán abbahagyta az evést, de tovább szipogott, nyalogatta a kutyát és megérintette a mancsával.

Amikor rájött, hogy meghalt, hirtelen felugrott, sörtéjével csapkodni kezdte a farkát az oldalakon, a ketrec falához rohant, és rágcsálni kezdte a csavarokat és a padlót.

Egész nap küszködött, vergődött a ketrecben és üvöltött, majd lefeküdt a döglött kutya mellé és elhallgatott. A tulajdonos el akarta vinni a döglött kutyát, de az oroszlán nem engedett senkit a közelébe.

A gazdi úgy gondolta, hogy az oroszlán elfelejti bánatát, ha másik kutyát adnak neki, és egy élő kutyát enged be a ketrecébe; de az oroszlán azonnal darabokra tépte. Aztán mancsával átölelte a döglött kutyát, és öt napig ott feküdt.

A hatodik napon az oroszlán meghalt.

Ugrás (Byl)

Egy hajó megkerülte a világot, és hazatért. Az idő nyugodt volt, minden ember a fedélzeten volt. Egy nagy majom pörögött az emberek között, és mindenkit mulatott. Ez a majom vonaglott, ugrált, vicces arcokat vágott, utánozta az embereket, és nyilvánvaló volt, hogy tudta, hogy szórakoztatják, és ezért lett még elégedetlenebb.

Odaugrott egy 12 éves fiúhoz, egy hajóskapitány fiához, letépte a kalapját a fejéről, feltette és gyorsan felmászott az árbocra. Mindenki nevetett, de a fiú kalap nélkül maradt, és nem tudta, nevessen vagy sírjon.

A majom leült az árboc első keresztlécére, levette a kalapját, és fogaival és mancsaival tépni kezdte. Úgy tűnt, ugratja a fiút, mutogatott rá, és pofátlankodott vele. A fiú megfenyegette és kiabált vele, de a lány még dühösebben tépte a kalapját. A tengerészek hangosabban nevetni kezdtek, a fiú pedig elpirult, levette a kabátját, és a majom után rohant az árbochoz. Egy perc alatt felmászott a kötélen az első keresztlécig; de a majom még nála is ügyesebb és gyorsabb volt, és abban a pillanatban, amikor arra gondolt, hogy megragadja a kalapját, még feljebb mászott.

Szóval nem hagysz el! - kiáltotta a fiú és feljebb mászott. A majom ismét intett neki, és még feljebb mászott, de a fiút már elöntötte a lelkesedés, és nem maradt le. Így a majom és a fiú egy perc alatt felért a legtetejére. A legtetején a majom teljes hosszában kinyújtózkodott, és hátsó kezét1 a kötélre akasztva az utolsó keresztrúd szélére akasztotta kalapját, maga pedig felmászott az árboc tetejére, és onnan vonaglott, megmutatta a kezét. fogat és örült. Az árboctól a keresztléc végéig, ahol a kalap lógott, két arshin volt, így nem lehetett hozzájutni, csak a kötél és az árboc elengedésével.

De a fiú nagyon izgatott lett. Leejtette az árbocot, és a keresztlécre lépett. A fedélzeten mindenki nézte és nevetett, hogy mit csinál a majom és a kapitány fia; de amikor látták, hogy elengedte a kötelet, és a karját rázva a keresztlécre lépett, mindenki megdermedt a félelemtől.

Nem kellett mást tennie, mint megbotlani, és darabokra tört volna a fedélzeten. És még ha nem is botlott volna meg, hanem elérte volna a keresztléc szélét, és vette volna a kalapját, akkor is nehezen tudott volna megfordulni és visszamenni az árbochoz. Mindenki némán nézett rá, és várta, mi fog történni.

Hirtelen valaki az emberek között fellélegzett a félelemtől. A fiú ettől a sikolytól magához tért, lenézett és megtántorodott.

Ekkor a hajó kapitánya, a fiú apja elhagyta a kabint. Fegyvert hordott, hogy sirályokat lőjön2. Meglátta fiát az árbocon, azonnal megcélozta fiát, és így kiáltott: „A vízbe! most ugorj a vízbe! lelőlek!" A fiú tántorgott, de nem értette. „Ugorj, vagy lelőlek!... Egy, kettő...” és amint az apa felkiáltott: „három”, a fiú lehajtotta a fejét, és ugrott.

A fiú teste ágyúgolyóként fröccsent a tengerbe, és mielőtt a hullámok ellepték volna, már 20 fiatal tengerész ugrott a hajóról a tengerbe. Körülbelül 40 másodperccel később – ez mindenki számára hosszú időnek tűnt – előbukkant a fiú holtteste. Megragadták és felrángatták a hajóra. Néhány perc múlva víz kezdett ömleni a szájából és az orrából, és lélegezni kezdett.

Amikor a kapitány ezt meglátta, hirtelen felsikoltott, mintha valami fojtogatná, és a kabinjába rohant, hogy senki ne lássa sírni.

Tűzoltó kutyák (Byl)

Gyakran előfordul, hogy a városokban tüzek idején a gyerekeket a házakban hagyják, és nem lehet őket kirángatni, mert elrejtőznek a félelemtől, csendben vannak, a füsttől pedig nem lehet látni őket. Londonban erre a célra képezik ki a kutyákat. Ezek a kutyák a tűzoltókkal élnek együtt, és ha egy ház kigyullad, a tűzoltók elküldik a kutyákat, hogy húzzák ki a gyerekeket. Egy ilyen kutya Londonban tizenkét gyereket mentett meg; Bobnak hívták.

Egyszer kigyulladt a ház. Amikor pedig a tűzoltók a házhoz értek, egy nő rohant ki hozzájuk. Sírva mondta, hogy egy kétéves kislány maradt a házban. A tűzoltók küldték Bobot. Bob felszaladt a lépcsőn, és eltűnt a füstben. Öt perccel később kirohant a házból, és az ingénél fogva a fogai között vitte a lányt. Az anya a lányához rohant, és sírt örömében, hogy a lánya él. A tűzoltók megsimogatták a kutyát, és megvizsgálták, nem égett-e meg; de Bob alig várta, hogy visszamenjen a házba. A tűzoltók azt hitték, hogy még valami él a házban, és beengedték. A kutya beszaladt a házba, és hamarosan kirohant valamivel a fogai között. Amikor az emberek megnézték, mit cipel, mindannyian nevetésben törtek ki: egy nagy babát cipelt.

Kostochka (Byl)

Az anya szilvát vett, és ebéd után oda akarta adni a gyerekeknek. A tányéron voltak. Ványa soha nem evett szilvát, és folyamatosan szagolgatta. És nagyon szerette őket. Nagyon meg akartam enni. Folyton elsétált a szilvák mellett. Amikor nem volt senki a felső szobában, nem tudott ellenállni, fogott egy szilvát és megette. Vacsora előtt az anya megszámolta a szilvát, és látta, hogy egy hiányzik. Elmondta az apjának.

Vacsora közben az apa azt mondja: "Mi van, gyerekek, nem evett senki egy szilvát?" Mindenki azt mondta: "Nem." Ványa vörös lett, mint egy homár, és azt is mondta: "Nem, nem ettem."

Ekkor az apa így szólt: „Amit közületek eszik, az nem jó; de nem ez a probléma. Az a baj, hogy a szilvának van magja, és ha valaki nem tudja, hogyan kell megenni, és lenyel egy magot, egy napon belül meghal. Félek ettől."

Ványa elsápadt, és azt mondta: "Nem, kidobtam a csontot az ablakon."

És mindenki nevetett, Ványa pedig sírni kezdett.

A majom és a borsó (mese)

A majom két teljes marék borsót cipelt. Az egyik borsó kiugrott; A majom fel akarta szedni, és kiöntött húsz borsót.
Rohant felvenni, és mindent kiöntött. Aztán dühös lett, kiszórta az összes borsót és elszaladt.

Az oroszlán és az egér (Fable)

Az oroszlán aludt. Az egér végigszaladt a testén. Felébredt és elkapta. Az egér elkezdte kérni, hogy engedje be; azt mondta: "Ha beengedsz, jót teszek neked." Az oroszlán nevetett, hogy az egér megígérte, hogy jót tesz vele, és elengedte.

Aztán a vadászok elkapták az oroszlánt, és kötéllel egy fához kötötték. Az egér meghallotta az oroszlán ordítását, elszaladt, megrágta a kötelet, és így szólt: „Ne feledd, nevettél, nem gondoltad, hogy jót tehetek neked, de most látod, a jó az egérből származik.”

Öreg nagyapa és unokája (Fable)

A nagyapa nagyon öreg lett. A lába nem járt, a szeme nem látott, a füle nem hallott, nem volt foga. És amikor evett, visszafelé folyt a szájából. A fia és a menye nem ültette le az asztalhoz, és hagyta, hogy a tűzhely mellett vacsorázzon. Egy csészében hoztak neki ebédet. El akarta mozdítani, de leejtette és eltörte. A meny szidni kezdte az öreget, amiért mindent tönkretett a házban, és poharakat tört össze, és azt mondta, most egy medencében ad neki vacsorát. Az öreg csak sóhajtott, és nem szólt semmit. Egyszer egy férj és feleség otthon ülnek, és nézik - kisfiuk a padlón játszik deszkákkal - dolgozik valamin. Az apa megkérdezte: „Mit csinálsz, Misha?” És Misha azt mondta: „Én, apám, készítem a kádat. Amikor te és az anyád túl öregek vagytok ahhoz, hogy etessenek ebből a kádból."

A férj és a feleség egymásra néztek, és sírni kezdtek. Szégyellték magukat, hogy ennyire megbántották az öreget; és onnantól kezdve elkezdték leültetni az asztalhoz és vigyázni rá.

Hazug (Fable, másik név - Ne hazudj)

A fiú a bárányt őrizte, és mintha farkast látott volna, kiabálni kezdett: „Segítség, farkas! farkas!" A férfiak futva látták: ez nem igaz. Amikor ezt kétszer-háromszor megtette, előfordult, hogy egy farkas futott el. A fiú kiabálni kezdett: - Tessék, tessék gyorsan, farkas! A férfiak azt hitték, hogy ismét becsap, mint mindig – nem hallgattak rá. A farkas látja, hogy nincs mitől félni: az egész csordát a szabadban lemészárolta.

Apa és fiai (mese)

Az apa megparancsolta fiainak, hogy harmóniában éljenek; nem hallgattak. Megparancsolta tehát, hogy hozzanak egy seprűt, és így szólt:

"Törd össze!"

Bármennyit is harcoltak, nem tudták megtörni. Aztán az apa kioldotta a seprűt, és megparancsolta nekik, hogy törjenek el egy-egy rudat.

Könnyedén egyenként törték el a rácsokat.

A hangya és a galamb (mese)

A hangya lement a patakhoz: inni akart. A hullám ellepte, és majdnem megfulladt. A galamb ágat vitt; Látta, hogy a hangya megfullad, és egy ágat a patakba dobott. A hangya leült egy ágra és elmenekült. Aztán a vadász hálót fektetett a galambra, és le akarta csapni. A hangya odakúszott a vadászhoz, és megharapta a lábát; – zihált a vadász, és kidobta a hálót. A galamb libbent és elrepült.

Tyúk és fecske (mese)

A csirke megtalálta a kígyótojásokat, és elkezdte kikeltetni őket. A fecske meglátta, és így szólt:
„Ez az, hülye! Kihozod őket, és ha felnőnek, ők lesznek az elsők, akik megsértenek."

A róka és a szőlő (mese)

A róka látta, hogy érett szőlőfürtök lógnak, és elkezdte kitalálni, hogyan egye meg.
Sokáig küzdött, de nem érte el. Hogy elfojtsa bosszúságát, azt mondja: „Még mindig zöldek.”

Két elvtárs (Fable)

Két elvtárs sétált az erdőben, és egy medve ugrott ki nekik. Az egyik futott, felmászott egy fára és elrejtőzött, míg a másik az úton maradt. Nem volt mit tennie – a földre rogyott, és halottnak tettette magát.

A medve odajött hozzá, és szippantani kezdett: elállt a lélegzete.

A medve megszagolta az arcát, azt hitte, meghalt, és elment.

Amikor a medve elment, lemászott a fáról, és felnevetett: - Nos - mondta -, a medve a füledbe beszélt?

"És azt mondta nekem, hogy a rossz emberek azok, akik veszélyben menekülnek bajtársaik elől."

A cár és az ing (Tündérmese)

Az egyik király beteg volt, és ezt mondta: „A királyság felét annak adom, aki meggyógyít.” Ekkor az összes bölcs összegyűlt, és elkezdték ítélkezni, hogyan gyógyítsák meg a királyt. Senki sem tudta. Csak egy bölcs mondta, hogy a király meggyógyítható. Azt mondta: ha találsz egy boldog embert, vedd le az ingét és vedd fel a királyra, a király meggyógyul. A király elküldte, hogy boldog embert keressen országában; de a király követei sokáig járták a királyságot, és nem találtak boldog embert. Nem volt olyan, amivel mindenki elégedett lett volna. Aki gazdag, az beteg; aki egészséges, az szegény; aki egészséges és gazdag, de a felesége nem jó, és akinek a gyermekei nem jók; Mindenki panaszkodik valamire. Egy nap, késő este a király fia elsétált egy kunyhó mellett, és hallotta, hogy valaki azt mondja: „Hála Istennek, keményen dolgoztam, eleget ettem, és lefekszem; mi kell még? A király fia megörült, és megparancsolta, hogy vegye le a férfi ingét, adjon érte annyi pénzt, amennyit akar, és vigye az inget a királynak. A hírnökök odajöttek a boldog emberhez, és le akarták venni az ingét; de a boldog olyan szegény volt, hogy még ing sem volt rajta.

Két testvér (Tündérmese)

Két testvér együtt utazott. Délben lefeküdtek pihenni az erdőbe. Amikor felébredtek, megláttak egy követ hever mellettük és valami volt ráírva a kőre. Elkezdték szétszedni és olvasni:

"Aki megtalálja ezt a követ, menjen egyenesen az erdőbe napkeltekor. Folyó jön az erdőben: ússzon át ezen a folyón a túlpartra. Látsz egy medvét kölykökkel: vedd el a kölyköket a medvétől és fuss anélkül, hogy visszanéznél egyenesen fel a hegyre. A hegyen otthont fogsz látni, és abban az otthonban megtalálod a boldogságot."

A testvérek elolvasták a leírtakat, a legkisebb pedig így szólt:

Menjünk együtt. Talán átússzuk ezt a folyót, hazahozzuk a kölyköket, és együtt megtaláljuk a boldogságot.

Aztán az öreg azt mondta:

Nem megyek be az erdőbe kölykökért, és neked sem tanácsolom. Első dolog: senki sem tudja, hogy az igazság fel van-e írva erre a kőre; talán mindezt szórakozásból írták. Igen, lehet, hogy félreértettük. Másodszor: ha az igazság meg van írva, bemegyünk az erdőbe, eljön az éjszaka, nem érünk a folyóhoz és eltévedünk. És még ha találunk is egy folyót, hogyan fogunk átkelni rajta? Talán gyors és széles? Harmadszor: hiába ússzuk át a folyót, tényleg könnyű dolog elvinni a kölyköket az anyamedvétől? Zaklatni fog minket, és a boldogság helyett eltűnünk semmiért. Negyedik dolog: ha sikerül is elvinni a kölyköket, pihenés nélkül nem jutunk fel a hegyre. A lényeg nincs kimondva: milyen boldogságot találunk ebben a házban? Talán olyan boldogság vár ránk, amelyre egyáltalán nincs szükségünk.

És a fiatalabb azt mondta:

Nem hiszem. Nem lenne értelme ezt kőre írni. És minden világosan le van írva. Első dolog: nem esünk bajba, ha megpróbáljuk. A második dolog: ha nem megyünk, valaki más elolvassa a kő feliratát, és megtalálja a boldogságot, mi pedig nem maradunk semmin. A harmadik dolog: ha nem vesződsz és nem dolgozol, a világon semmi sem tesz boldoggá. Negyedszer: Nem akarom, hogy azt gondolják, hogy féltem bármitől.

Aztán az öreg azt mondta:

A közmondás pedig azt mondja: „Nagy boldogságot keresni annyi, mint keveset veszíteni”; és még: "Ne ígérj pitét az égre, hanem adj madarat a kezedbe."

És a kisebbik azt mondta:

És hallottam: „Feljed a farkasokat, ne menj az erdőbe”; és azt is: "A víz nem folyik a fekvő kő alatt." Nekem mennem kell.

Az öccs elment, de a nagyobbik maradt.

Amint az öccs belépett az erdőbe, megtámadta a folyót, átúszott rajta és azonnal meglátott egy medvét a parton. Ő aludt. Megragadta a kölyköket, és elfutott anélkül, hogy visszanézett volna a hegyre. Amint felért a csúcsra, az emberek kijöttek elé, hintót hoztak neki, bevitték a városba és királlyá tették.

Öt évig uralkodott. A hatodik esztendőben egy másik, nála erősebb király támadt ellene háborúval; meghódította a várost és elűzte. Aztán az öccs ismét vándorba ment, és eljött a nagyobbikhoz.

Az idősebb testvér a faluban élt sem gazdagon, sem szegényen. A testvérek boldogok voltak egymással, és elkezdtek beszélni az életükről.

Az idősebb testvér azt mondja:

Így derült ki az igazságom: végig csendesen és jól éltem, és bár király voltál, sok bánatot láttál.

És a kisebbik azt mondta:

Nem bánkódom, hogy akkor bementem az erdőbe a hegyre; Bár most rosszul érzem magam, van mivel emlékeznem az életemre, de neked nincs mire emlékezned.

Lipunyushka (Tündérmese)

Egy idős férfi lakott egy idős asszonnyal. Nem volt gyerekük. Az öreg kiment a mezőre szántani, az öregasszony pedig otthon maradt palacsintát sütni. Az öregasszony palacsintát sütött, és így szólt:

„Ha fiunk lenne, palacsintát vitt az apjának; és most kivel küldjem?

Hirtelen egy kisfiú kimászott a pamutból, és így szólt: "Helló, anya!..."

És az öregasszony azt mondja: Honnan jöttél, fiam, és mi a neved?

És a fia azt mondja: „Te, anya, visszahúztad a gyapotot, és egy oszlopba tetted, és ott kikeltem. És hívj Lipunyushkának. Add, anyám, elviszem a palacsintát a papnak.

Az öregasszony azt mondja: "Elmondod, Lipunyushka?"

Megmondom, anya...

Az öregasszony csomóba kötötte a palacsintákat, és odaadta a fiának. Lipunyushka átvette a köteget, és kiszaladt a mezőre.

A mezőn rábukkant egy dudorra az úton; kiáltja: „Atyám, atyám, vigyél át a hummocon! hoztam neked palacsintát."

Az öreg meghallotta, hogy valaki hívja a mezőről, elment a fiához, átültette egy púpra, és megkérdezte: „Honnan jöttél, fiam?” És a fiú azt mondja: „Atyám, gyapotban születtem”, és palacsintát szolgált fel apjának. Az öreg leült reggelizni, a fiú pedig így szólt: „Add, apám, én szántok!”

És az öreg azt mondja: Nincs elég erőd a szántáshoz.

És Lipunyushka fogta az ekét, és szántani kezdett. Felszántja magát, és saját dalait énekli.

Egy úr elhajtott a mező mellett, és látta, hogy az öreg ül és reggelizik, a ló pedig egyedül szánt. A mester kiszállt a hintóból, és így szólt az öreghez: „Hogy van, öregem, hogy a lovad egyedül ekézik?”

És az öreg azt mondja: "Van egy fiú, aki ott szánt, és dalokat énekel." A mester közelebb jött, meghallotta a dalokat, és meglátta Lipunyushkát.

A mester azt mondja: „Öreg! add el nekem a fiút." És az öreg azt mondja: "Nem, nem adhatod el nekem, nekem csak egy van."

És Lipunyushka azt mondja az öregnek: "Add el, apám, megszököm előle."

A férfi száz rubelért eladta a fiút. A mester odaadta a pénzt, elvette a fiút, zsebkendőbe csavarta és a zsebébe tette. A mester hazaérkezett, és így szólt a feleségéhez: Örömet hoztam neked. És a feleség azt mondja: Mutasd meg, mi az? A mester zsebkendőt vett elő a zsebéből, széthajtotta, és nem volt a zsebkendőben semmi. Lipunyushka régen elszökött az apjához.

Három medve (Tündérmese)

Egy lány elment otthonról az erdőbe. Eltévedt az erdőben, és elkezdte keresni a hazavezető utat, de nem találta, hanem egy erdőben lévő házhoz ért.

Az ajtó nyitva volt; Az ajtóra nézett, látta: nincs senki a házban, és belépett. Három medve lakott ebben a házban. Az egyik medvének volt apja, Mikhailo Ivanovicsnak hívták. Nagy volt és bozontos. A másik egy medve volt. Kisebb volt, és Nasztaszja Petrovnának hívták. A harmadik egy kis medvebocs volt, a neve Mishutka. A medvék nem voltak otthon, elmentek sétálni az erdőbe.

A házban két szoba volt: az egyik étkező, a másik hálószoba. A lány belépett az ebédlőbe, és három csésze pörköltet látott az asztalon. Az első, nagyon nagy csésze Mihajij Ivanicsové volt. A második, kisebb csésze Nasztaszja Petrovnyinaé volt; a harmadik, kék csésze Mishutkina volt. Minden csésze mellé feküdt egy kanál: nagy, közepes és kicsi.

A lány fogta a legnagyobb kanalat, és kortyolt a legnagyobb csészéből; aztán fogta a középső kanalat, és kortyolt a középső csészéből; aztán elővett egy kiskanalat, és kortyolt a kék csészéből; és Mishutka főztje tűnt neki a legjobbnak.

A lány le akart ülni, és három széket látott az asztalnál: egy nagyot – Mihail Ivanovicsét; a másik kisebb Nasztaszja Petrovnyin, a harmadik, kicsi, kék párnával Mishutkin. Felmászott egy nagy székre, és elesett; aztán leült a középső székre, kínos volt; aztán leült egy kis székre és nevetett – olyan jó volt. Ölébe vette a kék csészét, és enni kezdett. Megette az összes pörköltet, és ringatózni kezdett a székén.

A szék eltört, és a lány a padlóra esett. Felállt, felvette a széket, és átment egy másik szobába. Három ágy volt: egy nagy – Mihail Ivanicsové; a másik középső Nasztaszja Petrovnina; a harmadik kicsi Mishenkina. A lány a nagyban feküdt, túl tágas volt neki; Középen feküdtem le - túl magas volt; Lefeküdt a kis ágyba – az ágy pont jó volt neki, és elaludt.

A medvék pedig éhesen jöttek haza, és vacsorázni akartak.

A nagy medve elvette a poharat, ránézett és iszonyatos hangon üvöltött:

KI VOLT A KENYÉR A CSÉSZEMBEN?

Nasztaszja Petrovna a csészéjére nézett, és nem olyan hangosan morgott:

KI VOLT A KENYÉR A CSÉSZEMBEN?

És Mishutka meglátta üres poharát, és vékony hangon nyikorgott:

KI VOLT KENYÉRRE A CSÉSZEMBEN, ÉS KI VÁGTA KI AZT?

Mihail Ivanovics a székére nézett, és szörnyű hangon felmordult:

Nasztaszja Petrovna a székére nézett, és nem olyan hangosan morgott:

KI ÜLT A SZÉKEMRE, ÉS KI HELYEZTE KI A HELYÉRŐL?

Mishutka a törött székére nézett, és nyikorgott:

KI ÜLT A SZÉKEMRE ÉS TÖRTE BE?

A medvék egy másik szobába jöttek.

KI MENT AZ ÁGYAMBA ÉS ZÚZTA BE? - üvöltötte Mihail Ivanovics iszonyatos hangon.

KI MENT AZ ÁGYAMBA ÉS ZÚZTA BE? - morogta Nasztaszja Petrovna nem olyan hangosan.

És Misenka feltett egy kis padot, bemászott a kiságyába, és vékony hangon nyikorgott:

KI MENT AZ ÁGYAMBA?

És hirtelen meglátta a lányt, és felsikoltott, mintha megvágnák:

Itt is van! Tartsd, tartsd! Itt is van! Ja-jaj! Tartsd!

Meg akarta harapni.

A lány kinyitotta a szemét, meglátta a medvéket, és az ablakhoz rohant. Nyitva volt, kiugrott az ablakon és elszaladt. És a medvék nem értek utol.

Milyen harmat keletkezik a füvön (Leírás)

Amikor egy napsütéses nyári reggelen kimész az erdőbe, gyémántokat láthat a mezőkön és a fűben. Mindezek a gyémántok különböző színekben – sárga, piros és kék – csillognak és csillognak a napon. Ha közelebb jön, és meglátja, mi az, látni fogja, hogy ezek háromszög alakú fűlevelekben összegyűlt harmatcseppek, amelyek csillognak a napon.

Ennek a fűnek a levelének belseje bozontos és bolyhos, akár a bársony. És a cseppek rágurulnak a levélre, és ne nedvesítsék meg.

Ha hanyagul leszedsz egy levelet egy harmatcseppel, a csepp úgy gurul le, mint egy könnyű labda, és nem fogod látni, hogyan csúszik el a szár mellett. Régebben az ember letépte az ilyen poharat, lassan a szádhoz vitte, és megitta a harmatcseppet, és ez a harmatcsepp finomabbnak tűnt minden italnál.

Érintés és látás (okoskodás)

Fonja be a mutatóujját a középső és a fonott ujjával, érintse meg a kis golyót úgy, hogy az a két ujj között guruljon, és csukja be a szemét. Két golyónak fog tűnni számodra. Nyisd ki a szemed, látni fogod, hogy egy labda van. Az ujjak csaltak, de a szemek korrigáltak.

Nézzen (lehetőleg oldalról) egy jó, tiszta tükröt: úgy fog tűnni, hogy ez egy ablak vagy ajtó, és van mögötte valami. Érezd az ujjaddal, és látni fogod, hogy ez egy tükör. A szemek csaltak, de az ujjak javítottak.

Hová folyik a víz a tengerből? (Érvelés)

A forrásokból, forrásokból és mocsarakból a víz patakokba, a patakokból a folyókba, a kis folyókból a nagy folyókba, a nagy folyókból a tengerből folyik. A másik oldalról más folyók ömlenek a tengerekbe, és a világ teremtése óta minden folyó a tengerekbe ömlik. Hová folyik a víz a tengerből? Miért nem folyik át a szélén?

A tenger vize ködben emelkedik; a köd magasabbra emelkedik, és felhők lesznek a ködből. A felhőket a szél hajtja, és szétterül a földön. A felhőkből a víz a földre hullik. A talajból mocsarakba, patakokba folyik. A patakokból folyókba ömlik; folyóktól a tengerig. A tengerből ismét felszáll a víz a felhők közé, és a felhők szétterjednek a földön...

Lev Tolsztoj "Madár" Igaz történet

Serjozsa születésnapja volt, és sok különféle ajándékot adtak neki: felsőket, lovakat és képeket. A legértékesebb ajándék azonban Serjozsa bácsinak egy hálót ajándékozott a madarak fogására.

A háló úgy készül, hogy egy deszkát rögzítenek a kerethez, és a hálót visszahajtják. Szórja ki a magot egy deszkára, és helyezze az udvarra. Egy madár berepül, leül a deszkára, a tábla felfelé fordul, és a háló magától becsapódik.

Serjozsa el volt ragadtatva, és az anyjához szaladt, hogy megmutassa a hálót. Anya azt mondja:

- Nem jó játék. Mire kellenek a madarak? Miért fogod kínozni őket?

- Ketrecbe rakom őket. Énekelni fognak és én megetetem őket!

Serjozsa kivett egy magot, egy deszkára szórta, és a hálót a kertbe tette. És még mindig ott állt, és várta, hogy elrepüljenek a madarak. De a madarak féltek tőle, és nem repültek a hálóhoz.

Serjozsa elment ebédelni, és elhagyta a netet. Ebéd után néztem, becsapódott a háló, és egy madár repkedett a háló alatt. Serjozsa el volt ragadtatva, elkapta a madarat és hazavitte.

- Anya! Nézze, madarat fogtam, biztosan csalogány! És hogyan ver a szíve.

Anya azt mondta:

- Ez egy sziskin. Nézd, ne gyötörd, inkább engedd el.

- Nem, megetetem és itatom.

Serjozsa egy ketrecbe tette a szijszis bőrt, és két napig magokat öntött bele, vizet öntött bele, és megtisztította a ketrecet. A harmadik napon megfeledkezett a szivacsról, és nem cserélte ki a vizet.

Az anyja azt mondja neki:

- Látod, megfeledkeztél a madaradról, jobb, ha elengeded.

- Nem, nem felejtem el, most felteszek egy kis vizet, és kitakarítom a ketrecet.

Serjozsa bedugta a kezét a ketrecbe, és elkezdte tisztítani, de a kis szijszi megijedt és nekiütközött a ketrecnek. Serjozsa kitisztította a ketrecet, és elment vizet venni.

Az anyja látta, hogy elfelejtette bezárni a ketrecet, és így kiáltott neki:

- Serjozsa, zárd be a ketrecet, különben kirepül a madarad és megöli magát!

Mielőtt megszólalhatott volna, a kis szijszi megtalálta az ajtót, el volt ragadtatva, kitárta a szárnyait, és átrepült a szobán az ablakhoz. Igen, nem láttam az üveget, elütöttem az üveget és az ablakpárkányra estem.

Serjozsa futott, elvette a madarat, és bevitte a ketrecbe.

A kis szar még élt, de a mellkasán feküdt, kinyújtott szárnyakkal, és erősen lélegzett. Serjozsa nézett, nézett, és sírni kezdett.

- Anya! Mit kéne most tennem?

- Most már nem tehetsz semmit.

Serjozsa egész nap nem hagyta el a ketrecet, és folyton a kis szijszisbőrt nézte, és a kis szijszi még mindig a mellkasán feküdt és nehézkesen lélegzett. Amikor Serjozsa lefeküdt, a kis szar még élt.

Serjozsa sokáig nem tudott elaludni, valahányszor behunyta a szemét, elképzelte a kis szicsát, ahogy fekszik és lélegzik.

Reggel, amikor Serjozsa a ketrechez közeledett, látta, hogy a szivacs már a hátán fekszik, begörbítette a mancsát és megmerevedett.

Azóta Seryozha soha nem fogott madarakat.

Lev Tolsztoj "Cica" Igaz történet

Voltak testvérek - Vasya és Katya; és volt egy macskájuk. Tavasszal a macska eltűnt. A gyerekek mindenhol keresték, de nem találták.

Egy nap az istálló közelében játszottak, és valami nyávogást hallottak a fejük fölött vékony hangon. Vasya felmászott a létrán az istálló teteje alatt. Katya pedig lent állt, és folyamatosan azt kérdezte:

- Megtalált? Megtalált?

De Vasya nem válaszolt neki. Végül Vasya rákiáltott:

- Megtalált! A macskánk... és vannak cicái; Olyan csodálatos; gyere ide gyorsan.

Katya hazaszaladt, kivett tejet és elvitte a macskának.

Öt cica volt. Amikor egy kicsit megnőttek, és elkezdtek kimászni a sarok alól, ahol kikeltek, a gyerekek kiválasztottak egy szürke, fehér mancsú cicát, és bevitték a házba. Anya az összes többi cicát odaadta, de ezt a gyerekekre hagyta. A gyerekek etették, játszottak vele és ágyba vitték.

Egy nap a gyerekek elmentek játszani az úton, és magukkal vittek egy cicát. A szél mozgatta a szalmát az úton, a cica pedig a szalmával játszott, a gyerekek pedig örültek neki. Aztán sóskát találtak az út mellett, elmentek gyűjteni, és megfeledkeztek a cicáról.

Hirtelen valaki hangosan kiabálását hallották: „Vissza, vissza!” - és látták, hogy egy vadász vágtat, előtte pedig két kutya - megláttak egy cicát és meg akarták fogni. A hülye cica pedig ahelyett, hogy futott volna, leült a földre, meggörnyedt és a kutyákra nézett. Katya megijedt a kutyáktól, sikoltozott és elfutott előlük. Vasya pedig, ahogy tudott, a cica felé rohant, és a kutyákkal egy időben odaszaladtak hozzá. A kutyák meg akarták ragadni a cicát, de Vasya hassal a cicára esett, és elzárta a kutyák elől.

A vadász felpattant és elhajtotta a kutyákat, Vasya pedig hazahozta a cicát, és soha többé nem vitte magával a mezőre.

Lev Tolsztoj "Az oroszlán és a kutya"

Londonban vadállatokat mutattak be, a megtekintéshez pénzt vagy kutyákat és macskákat vittek a vadállatok etetésére.

Egy személy látni akarta az állatokat; megfogott egy kiskutyát az utcán és bevitte a menazsériába. Beengedték nézni, de elvitték a kis kutyát és egy ketrecbe dobták egy oroszlánnal, hogy megegyék.

A kis kutya felhúzta a farkát, és benyomta magát a ketrec sarkába. Az oroszlán odajött hozzá, és megszagolta.

A kutya a hátára feküdt, felemelte a mancsát és csóválni kezdte a farkát. Az oroszlán megérintette a mancsával, és megfordította. A kutya felugrott, és hátsó lábaira állt az oroszlán elé.

Az oroszlán a kutyára nézett, egyik oldalról a másikra fordította a fejét, és nem érintette meg.

Amikor a tulajdonos húst dobott az oroszlánnak, az oroszlán letépett egy darabot, és a kutyának hagyta.

Este, amikor az oroszlán lefeküdt, a kutya lefeküdt mellé, és a mancsára tette a fejét.

Azóta a kutya egy ketrecben élt az oroszlánnal. Az oroszlán nem érintette meg, evett, aludt vele, és néha játszott vele.

Egy napon a mester bejött a menazsériába, és felismerte a kutyáját; azt mondta, hogy a kutya az övé, és megkérte a menazséria gazdáját, hogy adja át neki. A gazdi vissza akarta adni, de amint hívni kezdték a kutyát, hogy vegye ki a ketrecből, az oroszlán sörte és morgott.

Tehát az oroszlán és a kutya egy egész évig élt ugyanabban a ketrecben.

Egy évvel később a kutya megbetegedett és meghalt. Az oroszlán abbahagyta az evést, de tovább szipogott, nyalogatta a kutyát és megérintette a mancsával. Amikor rájött, hogy meghalt, hirtelen felugrott, sörtéjével csapkodni kezdte a farkát az oldalakon, a ketrec falához rohant, és rágcsálni kezdte a csavarokat és a padlót.

Egész nap harcolt, rohant a ketrec körül és üvöltött, majd lefeküdt a döglött kutya mellé és elhallgatott. A tulajdonos el akarta vinni a döglött kutyát, de az oroszlán nem engedett senkit a közelébe.

A gazdi úgy gondolta, hogy az oroszlán elfelejti bánatát, ha másik kutyát adnak neki, és egy élő kutyát enged be a ketrecébe; de az oroszlán azonnal darabokra tépte. Aztán mancsával átölelte a döglött kutyát, és öt napig ott feküdt. A hatodik napon az oroszlán meghalt.

Lev Tolsztoj "Mezei nyulak"

Éjszaka az erdei nyulak fakéreggel, a mezei nyulak téli veteményekkel és fűvel, a babnyúl pedig a cséplőpadlón lévő gabonaszemekkel táplálkoznak. Az éjszaka folyamán a nyulak mély, jól látható nyomot vezetnek a hóban. A nyulat vadásznak emberek, kutyák, farkasok, rókák, varjak és sasok. Ha a nyúl egyszerűen és egyenesen járt volna, akkor reggel az ösvényen találták volna és elkapták volna; de a nyúl gyáva, és a gyávaság megmenti.

A nyúl félelem nélkül sétál éjszaka a mezőkön és erdőkön, és egyenes nyomokat tesz; de amint eljön a reggel, az ellenségei felébrednek: a nyúl hallani kezdi a kutyaugatást, a szánok visítását, az emberek hangját, a farkas recsegését az erdőben, és egyik oldalról a másikra rohangálni kezd. félelem. Előre vágtat, megijed valamitől, és visszafut a nyomában. Ha mást hall, teljes erejéből oldalra ugrik, és elvágtat az előző nyomtól. Megint kopog valami - ismét a nyúl visszafordul, és ismét oldalra ugrik. Ha világos lesz, lefekszik.

Másnap reggel a vadászok elkezdik szétszedni a nyúl nyomát, összezavarodnak a kettős nyomok és a távoli ugrások miatt, és meglepődnek a nyúl ravaszságán. De a nyúlnak eszébe sem jutott, hogy ravasz legyen. Egyszerűen mindentől fél.